"Most, hogy áttörted a fejeddel a falat, mit fogsz csinálni a szomszéd cellában?" - Stanislaw Jerzy Lec

Samu Alexandra pszichológus

In-person

Online

Győr

Hungarian

ELTE MA • Okleveles pszichológus Társadalom- és szervezetpszichológia szakirányon

As a private individual

Kamaszként éltem meg a szüleim eléggé komplikálttá vált válását, valamint szinte az összes osztálytársam, barátom szüleinek a válását. Közelről láttam és a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen hatásai lehetnek ennek az egyéni gondolkodásra és életvezetésre, ki milyen álarc mögé bújt, ki pedig mindent felfedett, de mindannyiunknak megvoltak a keserves mélypontjai. Mégis ott tudtunk lenni egymásnak, a magunk fél gyermeki, fél felnőtti módján tudtuk támogatni egymást abban, hogy előre tudjunk haladni. 

Ez az erő volt az, amely engem később a pszichológia irányába terelt. Szerettem volna megérteni mi történik és honnan fakadhat. Pár évvel később édesanyám sajnálatosan meghalt. Ez az időszak igen nehéz volt, a munkába és tanulásba menekültem, magamra vettem egy hatalmas teljesítménykényszert.

Úgy éreztem, ha mindenhol megfelelek és nálam van a kontroll, akkor majd nem történik többé ilyen tragédia.

Be kellett látnom, hogy ez sajnos így nem tart egészséges irányba, így több évnyi irányított önismeret és a közös munka egy pszichológussal segített abban, hogy levetkőzzem ezeket a káros szokásokat, gondolatokat. 

Hatalmas erőt adtak ehhez a gyermekeim, a családom. A velük közösen töltött minőségi idő az, ami igazán feltölti a lelkem. Nem múlhat el karácsony a közös sólisztgyurmázás nélkül. 🙂

A mozgás, a szabad levegőn töltött idő, a kirándulás akár egy színes őszi erdőben, akár különböző kultúrájú városok megismerése szintén közös családi feltöltődés. Nagyon szeretem nézni, ahogy a gyermekeim új dolgokat fedeznek fel, megértik a dolgok közötti kapcsolatokat, összefüggéseket, hogyan változik a természet hónapról hónapra, hogyan változott/változik a világ. 

A családom és ezek a tevékenységek segítenek abban, hogy a magamba vetett hitem erős maradjon, ezek adnak megnyugvást.

S.Alexandra

As a therapist

Társadalom- és Szervezetpszichológia szakirányon végeztem, munkaidőm nagy részét különböző területeken működő és különböző méretű cégek HR/szervezetpszichológusi munkaköreiben töltöttem.

Megtapasztaltam, hogy a munkánk, a munkahelyi környezetünk lehet egy inspiráló, akár a lelkünket visszatöltő hely, de lehet maga a pokol is, stresszünk legnagyobb forrása is.

Mivel hiszek abban, hogy a munka világa egy olyan rendszer, ahol az egyén, az egyéni jóllét ugyanolyan kiemelt fontosságú, mint a szervezet működése, a kettő mint egy szimbiózis, ezért igyekszem szaktudásommal, rendszerszemléletemmel és asszertív kommunikációs megoldásokkal támogatni téged abban, hogy a munkahelyeden, a karrieredben jelentkező elakadásokon hatékonyan túl tudj jutni, megtaláld a neked leginkább testhezálló megoldásokat a saját tempódban. 

Emellett magánéletben elszenvedett veszteségekkel, mint a válással és a gyásszal is foglalkozom.

Egyéni életutamat meghatározták ezek a mozzanatok, ezáltal már tanulmányaim során is kiemelten érdeklődtem ezen folyamatok megértése, elfogadása és az ezekkel történő megküzdési stratégiák elsajátításának módjai iránt. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy segítsek megbirkózni a problémáiddal a saját ütemedben és egy új képet összerakni a kockákból.

Samu Alexandra

My areas of expertise

Felnőtt konzultáció:

  • Munkahelyi elakadások

  • Munkahelyi kommunikációs problémák

  • Munkahelyi stressz

  • Kiégés

  • Karrierépítés

  • Munka-magánélet egyensúly

  • Válással kapcsolatos veszteségek kezelése

  • Identitás újjáépítése

  • Gyász feldolgozása

Issues I help with

Foglalj időpontot

Adult counseling

9022 Győr, Bisinger sétány 10.

Hungarian

Ára: 17.000 Ft

Amennyiben nem találsz megfelelő időpontot, kérlek vedd vedd fel velünk a kapcsolatot és visszahívunk.