Mi is az a magány? Gondolkodtál már róla, hogy pontosan hogyan tudnád leírni, elmondani? Sokkal egyszerűbb érezni, mint megfogalmazni, ugye?

magány
magány

Mivel állsz szemben?

Nem kell egyedül megküzdened vele

A magány egy rendkívül gyakran emlegetett érzelmi állapot napjainkban. Magában foglalja az erőteljes vágyat a kapcsolódásra más emberekhez, ennél azonban sokkal összetettebb. Társul hozzá egyfajta üresség érzete, fájdalom, tehetetlenség, sokszor kétségbeesés. Ráadásul ez az érzelmi állapot állandósulni is képes, és teljesen rányomja a bélyegét a mindennapi működésre, a hétköznapi életvezetésre - természetesen negatív irányban.

Azok az emberek, akik annyira szenvednek a magánytól, hogy pszichológushoz fordulnak, általában valójában a romantikus kapcsolatot hiányolják az életükből. Kevesebb esetszámban, de előfordul az is, hogy kapcsolatban élő embereknek nem sikerül számukra megfelelő szociális közeget, mély baráti kapcsolatokat kialakítaniuk, és emiatt szomorúak, magányosak. Mindkét szcenárió nehéz ügy, mivel egy szakember nem szerződhet arra, hogy párkapcsolatot alakít ki kliense számára, vagy épp barátokat szerez neki.

Tud-e egyáltalán segíteni ezen a problémán a pszichológiai tanácsadás?
Igen.

Amennyiben azt érzed, egy negatív érzelmi spirálba kerültél a magányosság miatt, mindenképp érdemes elköteleződnöd a pszichológiai tanácsadás mellett. Nagyon sok minden játszhat közre abban, hogy ez az összetett érzelmi állapot el tudjon uralkodni rajtad.

Mivel érdemes foglalkozni a magányossággal összefüggésben?

  • Önbizalomhiány, negatív énkép.

  • Önismeret.

  • Társfüggőség.

  • Jelen fókusz/hiánya.

  • Beszűkültség.

  • Reményvesztettség, kiábrándultság, negatív jövőkép.

  • Kommunikációs készségek fejlesztése.

  • Társas támogatás kialakítása.

  • Depresszió, szorongás. 

Már az is elég indok, hogy mélyebben foglalkozz magaddal, ha a felsorolásból csak egyetlen pont szöget ütött a fejedbe. Párkapcsolatot, barátokat ugyan nem tud szerezni Neked a pszichológusod, de a közös munka révén el tudod érni, hogy jobban érezd magad az életedben. Tegyél magadért!

Gyakori kérdések

Lehetek magányos párkapcsolatban is?

Igen, a kapcsolaton belüli magány akkor alakul ki, ha megszűnik az érzelmi intimitás és a valódi odafigyelés a felek között.

Van különbség az egyedüllét és a magány között?

Igen, az egyedüllét egy tudatosan választott, gyakran feltöltő állapot, míg a magány egy akaratlan, ürességgel és tehetetlenséggel járó negatív érzés.

Miért vagyok magányos, ha rengeteg ismerősöm van az interneten?

A közösségi média gyakran csak a felszínes kapcsolatokat erősíti. A valódi kötődéshez és boldogsághoz mély, személyes interakciókra van szükséged.

Milyen lépések vezetnek ki a magányból a nyitás felé?

Segíthet egy új hobbi közösségben való gyakorlása, az önkénteskedés, vagy a kommunikációs készségeid fejlesztése egy pszichológus segítségével.

Akik segítenek

Találd meg a megfelelő szakembert

Összeszedtük Neked a magántanácsadás legfontosabb tudnivalóit, hogy reális képed legyen a pszichológia folyamatok működéséről.