
Andrikó Noémi
Amint a holnap ismeretlen vizein úszva haladunk célunk felé, megnyugtathat annak tudata, hogy akár elsüllyedünk, akár fennmaradunk - legalább nem féltünk beugrani.

Személyesen
Budapest
Magyar
ELTE • Okleveles pszichológus
ELTE • Szervezet- és vezetőfejlesztő és munkapszichológiai szakpszichológus
Magyar Coaching-Pszichológiai Egyesület • Coaching Pszichológus
DualFocus Consulting • Tréner
MAKOMP • KIP pszichodráma Önismereti csoport (150 óra - folyamatban)
Magánemberként
Gyermekkoromat egy apró szabolcsi faluban töltöttem, ahol a házak között nemcsak földutak, hanem sorsok is összekapcsolódtak. A falu lélekszáma alig érte el az ezret, és gyerekként már korán találkoztam a társadalmi különbségek éles kontrasztjaival. Sok család élt nehéz körülmények között, és a mélyszegénység fogalma nemcsak egy statisztikai adat volt – hanem mindennapi valóság. Mégis, a környezet, amely elsőre zártnak tűnt, bennem épp az ellenkezőjét váltotta ki: vágyat az ismeretlenre, a világ sokszínűségére, a tapasztalásra. Már akkor tudtam, hogy ha merek elindulni, rengeteg minden vár rám odakint.
Az utazás szeretete nálunk valahogy mindig is jelen volt – családi örökség. A szüleim azóta már Hollandiában élnek, a testvérem Belgiumban.
Bár eleinte fájó volt ez a fizikai távolság, idővel rájöttem: nem a kilométerek számítanak, hanem az, hogy milyen szoros köteléket tudunk fenntartani egymással. Nálunk ez a távolság inkább megerősítette, mintsem meggyengítette a kapcsolatainkat.

Az önismeret számomra sokféleképpen jelen van az életemben – az utazásban éppúgy, mint az elcsendesedésben. Kezdetben még teljesen más irányban kerestem magam: drámatagozatos gimnáziumba jártam, és biztos voltam benne, hogy színésznő leszek.
Aztán eljött egy pont, amikor őszintén szembe kellett néznem azzal, hogy bár szeretem a művészetet, a tehetségem nem ezen a pályán bontakozik ki igazán. Fájdalmas felismerés volt, de egyúttal felszabadító is – mert ettől kezdve sokkal közelebb kerültem ahhoz, aki igazán vagyok.
A művészet azóta is fontos része az életemnek. Szívesen járok színházba, olvasok, írok. A versírás gyerekkorom óta elkísér – először csak játék volt, ma már sokkal inkább egyfajta önterápia. Tízévesen veszítettem el egy számomra nagyon fontos családtagot, és ezzel a veszteséggel együtt ismertem meg a gyász fogalmát is. Akkor értettem meg igazán, milyen mélyre tudnak hatolni a kimondatlan érzések – és mennyit segíthet, ha ezek papírra kerülnek.
Hiszem, hogy mindannyiunkban ott van az öngyógyítás képessége. Néha nem tudjuk szavakba önteni, mire van szükségünk – de ha találunk egy csatornát, amin keresztül kapcsolódhatunk önmagunkhoz, az elindíthat valamit.
Az ember folyamatosan alakul, változik, formálódik. Én is.
Ha most visszanézek az egy évvel ezelőtti önmagamra, látok egy embert, aki már érezte, hogy tennie kellene valamit a testi-lelki egészségéért – de még nem volt ott hozzá sem az ideje, sem a motivációja. Ma viszont már furcsán érezném magam, ha egy héten nem futnék, vagy nem mennék ki a természetbe.
A mozgás és a kintlét lett az a belső tér, ahol le tudok csendesedni, újra tudok kapcsolódni magamhoz.
Ez az életmódbeli változás nem egy csoda vagy varázslat eredménye volt, hanem egy döntésé. Azé, hogy adok magamnak esélyt. Kipróbálok valamit, amit nem ismerek, és hagyok időt arra, hogy akár meg is szeressem. Hiszem, hogy mindannyiunknak jár ilyen esély – hogy a saját tempónkban, de elinduljunk egy úton, ami közelebb visz ahhoz, akik valóban vagyunk.
Szakemberként
Pszichológiai tanulmányaimat az ELTE falain belül végeztem. A képzés során a váci Pszichiátriai Gondozó Intézetben töltöttem a szakmai gyakorlatomat, ahol rendkívül sokat tanultam a máshogyan/atipikusan működő személyiségekről. Az én olvasatomban a máshogyan működő személyiségek semmiképpen sem hibás működést jelentenek, hanem valami olyasmit, amik a hétköznapitól eltérnek, de ugyanolyan értékesek, mint bármely másik tipikus személyiség.
A pszichiátriai intézetben közelről ismerhettem meg a csoportterápiák működését, és egy bentlakó kliens életútját követve esettanulmányt is készítettem.
A mélyinterjúk igazán közel vittek az alanyokhoz – ez is rávilágított, mennyire fontos a bizalom, az empátia és a türelem a terápiás kapcsolatban. A tapasztalatok megerősítettek abban, hogy az őszinte érdeklődés és a hiteles jelenlét elengedhetetlen a pszichés nehézségek megértéséhez és a segítő munka hitelességéhez.
Ahhoz, hogy klienseim biztonságban érezzék magukat a közös munka során, pszichológiai szemléletmódom egyik alappillérévé vált a Rogers-i elvek együttesének alkalmazása. Rogers kimondja ugyanis, hogy a segítő beszélgetés három alapelvre épül: az empátiára, a feltétel nélküli elfogadásra és a kongruenciára, azaz a hitelességre. A felsorolt elveket minden esetben szem előtt tartva teremtem meg klienseimnek a megnyugvást jelentő támfalakat.
Szakmai kutatásaim során vizsgáltam, hogy a közösségi média – különösen az Instagram – milyen hatással van a személyiség formálódására, illetve az önértékelésre. Az eredmények kapcsán sajnos azt tapasztaltam, hogy a social media által közvetített gyakran hamis képek számos káros hatást eredményezhetnek az erre érzékenyek önértékelésében. Mivel szinte egyikünk sem kerülheti el a platformok által generált ingekeret, kiemelt figyelmet fordítok a megfelelő önbecsülés kialakításának segítésére is.
Iskolapszichológusként egy vidéki általános iskolában is jelen vagyok, ami azért jelent kihívást a szakmai utamon, mert tanulmányaim legelején el sem tudtam volna képzelni, hogy ezen a területen is kibontakoztathatom majd szakmai identitásomat. Néhány hónappal ezelőtt azonban jött egy lehetőség, amit nem utasíthattam vissza, meg kellett ragadnom.
Nehéz gyermekkorokkal találkozom itt és egyes helyzetek igazán megérintenek.
A gyerekek azonban szeretnek hozzám járni, várólistás jelentkezés van, mert nem tudok mindenkit fogadni. Ez pedig visszaigazolás arra vonatkozóan, hogy minden nehézséget megér az, hogyha a gyermekek arcára mosolyt tudok csalni a pszichológia különböző eszközeivel.
A munkapszichológiai keretrendszeren belül sajátítottam el a nemcsak munkahelyi környezetben hasznosítható coaching pszichológia eszköztárát, melynek alkalmazásával abban segítek klienseimnek, hogy az erősségeik maximális kihasználása révén egy számukra ideálisabb jövőt alakíthassanak ki saját maguknak.
A pszichológia tudományterületén belül egyre népszerűbbé válik a pozitív pszichológiai módszerek alkalmazása. Ez az újkeletű irányzat engem is beszippantott, ugyanis hiszem azt, hogy a szárnyalás és a flow-élmények által egy teljes életet élhetünk.
Fontos kiemelnem, hogy a teljes élet nem egyenlő a tökéletes élettel. Tökéletes élet ugyanis nem létezik, sokkal inkább létezik egy olyan, ami minden egyes kisebb-nagyobb nehézségével együtt úgy kerek, ahogy van.
„Az örömteli élet mindig egyedi alkotás, és nem lehet recept alapján megvalósítani.”
Szakterületeim
Felnőtt konzultáció
Megakadás az életútban és életvezetési tanácsadás
Életszakasz-váltások és kapunyitási/kapuzárási nehézségek
Munkahelyi stresszkezelés és hatékony megküzdés
Burnout (kiégés) megelőzése és kezelése
Tudatos vezetői jelenlét és készségfejlesztés
Belső motiváció visszanyerése és célkitűzés
Munkafüggőség és a kényszeres munkavégzés háttere
Az életterületek közötti egyensúly megteremtése
Mélyebb önismeret és személyiségfejlesztés
Az önbecsülés és magabiztosság erősítése
Egészséges személyes határok és nemet mondás művészete
Asszertív kommunikáció és kapcsolati dinamika
Serdülő konzultáció (14 éves kortól)
Iskolai kiközösítés és bántalmazás (bullying) kezelése
Útkeresés és segítség a továbbtanulási döntésekben
Önértékelési zavarok és "nem vagyok elég jó" érzés leküzdése
Kamaszkori krízisek, lázadás és érzelmi viharok
Képernyőfüggőség és a digitális világ csapdái
Nehéz beilleszkedés és a „kívülállóság” érzése a közösségben
Megküzdés a gyásszal és a pótolhatatlan veszteségekkel
Amiben segítek
Sajnos az én naptáram betelt
Használd az alábbi lehetőségeket, hogy megoldást találjunk.
Iratkozz fel várólistára
Ez esetben türelmedet kérjük, 3-6 héten belül keresni fogunk.
Lépjünk kapcsolatba
2-3 napon belül felhívunk, hogy keressünk közösen megoldást.
Válassz másik pszichológust
Ismerd meg csapatunkat, bármely kollégánkat jó szívvel ajánljuk.








