Csandal Rebeka
„Nem választhatjuk meg, hogy eltüntessük a sötétséget, de dönthetünk úgy, hogy fényt gyújtunk." /Edith Eger/
Válassz
Magyar
Angol
Személyesen
KRE MA • Okleveles pszichológus felnőtt klinikai és egészségpszichológiai szakirányon
Magánemberként
Gyermekkoromtól kezdve jellemző volt rám, hogy érzékenyen figyeltem a környezetemben lévő emberek működését. Mindig próbáltam megérteni, mit is jelent valójában mások viselkedése, milyen történet bújik meg egy-egy reakció mögött vagy éppen mit vár el tőlem a környezetem. Idővel azonban ráeszméltem, hogy egyre inkább igyekszem mások igényeinek megfelelni. Emiatt gyakran szorítottam háttérbe a saját szükségleteimet.
Hosszú utat tettem meg, mire megtaláltam az egyensúlyt a másokra való odafigyelés és az önmagamhoz való hűség között.
Magam is megtapasztaltam, mennyire nehéz felismerni és kijelölni a saját határainkat. Az ilyen és ehhez hasonló élményeim, a tanulmányaim, valamint saját terápiás tapasztalataim tanították meg velem, hogy a másokkal való kapcsolatteremtés értékes és fontos része az életünknek, ugyanakkor tudnunk kell önmagunkat is képviselni benne.

Szabadidőmben szeretek olyan helyeket felfedezni, ahol érezni lehet a művészet és a történelem jelenlétét. Akár zenéről, építészetről, fotózásról vagy filmekről van szó, mindig lenyűgöz, ahogy egy alkotás mögött ott van valaki gondolata, érzése, története, melynek köszönhetően mi is közelebb kerülhetünk egymáshoz. A művészet számomra ezt a kapcsolódást jelenti:
szabadon, akár a nehézségeinkkel együtt kifejezni önmagunkat úgy, hogy az másokban is megérint valamit.
Szakemberként
Hiszek abban, hogy a terápiás kapcsolat maga valódi gyógyító és fejlesztő erővel bír. Munkám során törekszem arra, hogy olyan légkört tudjak biztosítani, ahol úgy érezheted, nem kell megfelelned semmilyen elvárásnak és önmagadként lehetsz jelen.
Fontosnak tartom, hogy a közös munka során legyen időnk és lehetőségünk egy kicsit megállni, tisztábban látni a bennünk zajló folyamatokat és a saját tempódban haladni a változás felé.
A személyközpontú megközelítés ezért is áll hozzám különösen közel. Ezen módszertan szerint mindannyian képesek vagyunk a fejlődésre, melyben a feltétel nélküli elfogadás, az empátia és a hiteles jelenlét tud támaszt nyújtani.
Szakmai gondolkodásomat emellett a pszichodinamikus szemlélet is formálja, mely segít mélyebben megérteni, milyen korábbi tapasztalatok, mintázatok és tudattalan folyamatok kapcsolódhatnak a jelenlegi elakadásainkhoz. Sokszor pusztán ezek felismerése képes megkönnyebbülést hozni.

Fontosnak tartom, hogy minél több irányzatból merítsek a munkám során, hiszen mindenki saját történettel érkezik. Így együtt találhatjuk meg azt a megközelítést, amely számodra a leginkább támogató az önismereted mélyítésében.
Őszintén hiszem, hogy minden ember egyedi és értékes, hogy nem a nehézségeink határoznak meg minket.
Igyekszem fejleszteni és képezni magam, hogy a leghatékonyabban tudjam végig kísérni klienseimet ebben a folyamatban. Szívesen foglalkozom olyan témákkal, mint az önismeret elmélyítése, önbizalomhiány, családi és párkapcsolati nehézségek, életvezetési elakadások vagy a szorongás- és stresszkezelés.
Úgy gondolom, a változás sok esetben akkor kezdődik, amikor valaki végre meghall minket. Már az is bátor lépés, ha megengedjük magunknak, hogy kimondjuk, ami bennünk van. Ha úgy érzed, jó lenne megosztani, amit hordozol, örömmel kísérlek végig ezen az úton.
Szakterületeim
• Önismeret
• Önértékelési problémák
• Életvezetési elakadások
• Családi, párkapcsolati konfliktusok
• Stressszel való megküzdés
• Szorongás
• Kommunikáció fejlesztése
• Autonómia, énhatárok kialakítása
• Asszertivitás fejlesztése
• Általános mentális jóllét
Amiben segítek
Sajnos az én naptáram betelt
Használd az alábbi lehetőségeket, hogy megoldást találjunk.







