Hogyan tud nekem segíteni?
Konkrét módszertanok, amelyekkel a pszichológusok dolgoznak
A különböző típusú lelki és mentális problémák megoldására különböző pszichológiai módszertanok, gondolkodási keretek léteznek.
A kliensek számára kevéssé világos, hogy milyen sokféle eszköztárral rendelkezhetnek a szakemberek, és melyik mire való. Az egyes pszichológiai irányzatok kialakulása nagyon összetett folyamatok eredménye. Tudományos, filozófiai és kulturális hatások együttes eredői – teljesen természetes, hogy a különböző világképek, az adott korszak társadalmi, politikai és tudományos kontextusa eltérő irányok felé terelte az akkori gondolkodókat.
Az analitikus irányzat, a pszichoanalízis és a pszichodinamikus terápia Freud nevéhez köthető, és egészen az 1800-as évek végéhez nyúlik vissza. Ez a módszer a tudattalan konfliktusokkal (pl. elfojtott vágyak és traumák) foglalkozik, melyben a terapeuta célja, hogy feltárja ezeket a tudattalan tartalmakat, amelyek tudatossá tételével megkezdődhet a feldolgozásuk. Vicces képeken, filmekben klasszikusan azt a jelenetet láthatjuk, ahogy a kliens kanapén fekve beszél érzelmeiről – ez tipikusan a pszichoanalízis eszköze, ahol hetente vagy akár hetente kétszer is találkozik kliens és pszichológusa. Hosszú távú folyamat, akár évekig is eltarthat, azonban rövidebb időkeretben is elképzelhető az eszmeiség alkalmazása, ez esetben rövid dinamikus terápiát kell keresnünk. Mélyen gyökerező érzelmi és mentális problémák, például elfojtott traumák, gyermekkori élményekből eredő konfliktusok, tudattalan érzelmi feszültségek esetén érdemes ebben az elméleti és módszertani keretben gondolkodni. Különösen hatékony a hosszú távú pszichés nehézségek és belső konfliktusok kezelésében, mint például a szorongásos zavarok, depresszió vagy kapcsolati problémák.
A Gestalt terápia a jelen pillanat megélésére és a tudatosság növelésére helyezi a hangsúlyt. Az ember egészét vizsgálja, beleértve az érzelmi, testi és viselkedési aspektusokat. Alkalmas az itt és most megélésével kapcsolatos nehézségek, elfojtott érzelmek, önkifejezési problémák, kapcsolati konfliktusok, szorongás kezelésére. Az itt és most megélését előidéző terápiás gyakorlatok segítenek a kliensnek felismerni és kifejezni az elfojtott érzelmeket. A terápia során hangsúlyos a személyes felelősségvállalás és az önkifejezés. Segít azoknak, akik nehezen dolgozzák fel a jelenben lévő érzelmi kihívásokat.
A jungiánus terápia lényege, hogy szimbólumok, álmok és archetípusok elemzésével, valamint aktív imaginációval az egyén képes legyen összhangba hozni személyiségének tudatos és tudattalan részeit, így tud egyensúlyba kerülni az énjével és a világgal. Jung elméletei különösen hasznosak lehetnek az élet értelmével, az önazonossággal és a szimbolikus jelentésekkel küzdők számára, illetve azoknak, akik mélyebb önismereti utat keresnek, beleértve a szimbolikus és spirituális dimenziókat.
Az egzisztencialista terápia az élet alapvető kérdéseivel foglalkozik, mint például a szabadság, az élet értelme, a halál, a magány és a felelősség. A terapeuta az egyént segíti abban, hogy szembenézzen ezekkel az alapvető kérdésekkel, és megértse a személyes értékeit és céljait. A cél az önmegvalósítás és a hiteles élet elérése azáltal, hogy a kliens tudatos döntéseket hoz a saját értékeinek megfelelően, és elfogadja az élet elkerülhetetlen bizonytalanságait. Azoknak ajánlott, akik mély filozófiai vagy egzisztenciális kérdésekkel küzdenek (identitáskrízis, halálfélelem, szabadsággal és felelősséggel kapcsolatos dilemmák, egzisztenciális válságok, magány), és szeretnék megtalálni életük értelmét vagy célját.
A humanisztikus terápia célja az önmegvalósítás és a személyes növekedés elősegítése, illetve az egyén belső erőforrásainak és potenciáljának kibontakoztatása. Az emberi potenciálra és önmegvalósításra összpontosít, hangsúlyozva az egyén természetes hajlamát a fejlődésre és növekedésre. Az ember pozitív tulajdonságait és belső erőforrásait kiemeli, valamint a jelenlegi tapasztalatok és érzések fontosságát hangsúlyozza. Azoknak ajánlott, akik a személyes növekedésre, önmegvalósításra, önelfogadásra törekednek, és szeretnék feltárni belső erőforrásaikat.
A személyközpontú terápia kiválóan alkalmazható az önismeret mélyítésére, az önbizalom, az alacsony önértékelés és az önbecsülés fejlesztésére. Az egyén saját belső erőforrásainak és képességeinek felfedezése és kibontakoztatása történik a folyamat alatt, ahol a kliens teljes elfogadása a terápia egyik alapvető kelléke. A terapeuta feltétel nélküli pozitív elfogadással, empátiával és kongruenciával viszonyul a klienshez, és nem irányítja a folyamatot, hanem a kliens saját fejlődési útját támogatja.
Napjainkban kiemelt figyelmet kap a kliensek részéről a kognitív viselkedésterápia (CBT). A CBT központi tézise az, hogy az emberek gondolatai, érzelmei és viselkedései szoros kapcsolatban állnak egymással. A negatív vagy torzított gondolatok vezetnek a rossz közérzethez és káros viselkedéshez. A terápia célja ezeknek a negatív gondolatoknak és a hibás gondolkodási mintáknak az azonosítása és megváltoztatása. Ezáltal javulhatnak az érzelmek és a viselkedés is. A CBT az egyik legszélesebb körben alkalmazott terápiás módszer, és számos pszichológiai probléma kezelésében rendkívül hatékonynak bizonyul – talán ezért is örvend ekkora népszerűségnek: szorongásos zavarok (pánikbetegség, fóbia, generalizált szorongásos zavar, szociális szorongás); depresszió, obszesszív-kompulzív zavar (OCD – kényszeresség); evészavarok; addikciók. De hasznos lehet párkapcsolati és kapcsolati problémák esetében is, hiszen segít felismerni a negatív kommunikációs mintákat és új, hatékonyabb megküzdési stratégiákat kidolgozni. A CBT egy strukturált, célorientált folyamat, amely rövid távon is gyors megoldást hozhat. Komfortos lehet azoknak, akik szeretik a konkrét rendszerben haladást. A kliens aktívan részt vesz a folyamatban, ahol a munka nem áll meg a rendelő falai között, hiszen gyakoriak a házi feladatok is.
A mindfulness (tudatos jelenlét) gyökerei a keleti spirituális gyakorlatokban, különösen a buddhizmusban találhatók. A mindfulness a tudatos jelenlét gyakorlata, amely az ítélkezés nélküli figyelmet jelenti a jelen pillanatra. A mindfulness-alapú terápiákban ezt a technikát használják az érzelmek és gondolatok jobb megértésére és kezelésére. Népszerűsége különösen azután nőtt meg, hogy a modern világ gyors tempója és stresszes életmódja egyre inkább szükségessé tette a stressz kezelésének új módszereit. A mindfulness-alapú terápiák alkalmasak a szorongás, stressz, visszatérő depresszió, krónikus fájdalom, figyelemhiány, impulzuskontroll-zavarok kezelésére. A tudatos jelenlét gyakorlásával segít megélni a pillanatot anélkül, hogy az egyén túlságosan elmerülne negatív gondolatokban vagy érzésekben. Azoknak ajánlott, akik stresszt, szorongást vagy depressziót tapasztalnak, és szeretnék megtanulni, hogyan legyenek jelen tudatosan, anélkül, hogy ítélkeznének érzéseik felett.
Természetesen a nagyobb gondolkodási keretek mellett folyamatosan alakulnak újabb és újabb eszköztárak, hogy minél célozottabban legyünk képesek kezelni a mentális betegségeket:
A szomatikus terápiák a testérzékelésekre és testi válaszokra összpontosít, különösen trauma esetén, és segít az érzelmi feldolgozásban a test és az elme közötti kapcsolat erősítésével.
Az EMDR egy traumakezelési módszer, amely a szemmozgásokat használja fel a traumatikus emlékek újrafeldolgozására és csökkentésére.
A CPT (kognitív feldolgozás terápia) kifejezetten a PTSD kezelésére használatos, segítve a klienseket a traumatikus élmények kognitív feldolgozásában és átkeretezésében.
Az MBCT (mindfulness alapú kognitív terápia) a mindfulness gyakorlatokat ötvözi a kognitív terápiával, különösen a visszatérő depresszió kezelésére és megelőzésére alkalmazzák.
Az ACT (elfogadás és elköteleződés terápia) az elfogadást és a pszichológiai rugalmasságot helyezi előtérbe, segítve a klienseket abban, hogy elfogadják nehéz érzéseiket, miközben értékalapú célokat követnek.
Talán mondhatjuk, hogy a különféle terápiás módszertanok sora napról napra bővül, ami jó hír azoknak, akik szeretnének foglalkozni mentális jóllétük fejlesztésével, egészségügyi problémáik megoldásával. Ne feledjük, a haladás alapja mindig a jó terápiás kapcsolat. Ha ez megvan, akkor tudják a közös munka során kifejteni pozitív hatásaikat ezek az izgalmas módszertanok, gondolati keretek.
Hogyan tud nekem segíteni?
Folytasd tovább az ismerkedést a pszichológia világával!
Te tudod, honnan származik a pszichológia?
Már időszámításunk előtt foglalkoztatta az embereket, hogy vajon miért vagyunk különbözőek. Hogyan lehetséges az, hogy ennyire sokféleképpen tudunk érezni, gondolkodni és cselekedni?! Miért értelmezzük ugyanazt a helyzetet máshogy, és miért reagálunk a minket ért ingerekre különböző módokon?!
A pszichológia alkalmazási területei
Nagyon sok helyen szembesülhetünk pszichológusok munkájával, hiszen a magántanácsadáson kívül óriási szükség van rájuk az élet legkülönfélébb területein. Nézzük, hogyan hasznosítja a társadalom ezt a széleskörben elismert tudományterületet.
Milyen problémával fordulhatok pszichológushoz?
A pszichológiai magántanácsadás során egy biztonságos, támogató, privát, bizalmas környezetben tárhatod fel problémáidat és ismerheted meg saját gondolataidat, érzelmeidet.