„A nehézségek nem azért vannak, hogy megállítsanak, hanem hogy segítsenek felfedezni, milyen erősek vagyunk valójában.”
Gacs Gergő pszichológus
Gacs Gergő pszichológus
Gacs Gergő sportpszichológus
Gacs Gergő sportpszichológus

1111 Budapest, Egry József u. 17.

Magyar, Angol

Személyesen

KRE • Sportpszichológiai szakpszichológus (folyamatban)

PTE • Okleveles pszichológus iskolapszichológia és tanácsadás szakirányon

Dr. Bíró Gyula • Neuro lingvisztikai programozás (NLP) practitioner módszerspecifikus képzés (150 óra)

Magánemberként

A másokkal való kapcsolódás mindig is központi szerepet játszott az életemben. Ez a kapcsolódás számomra nemcsak a terápiás térben, hanem a zenében is jelen van.

A pszichológia mellett zenei producerként dolgozom, ahol az előadókkal és a közönséggel való közös hang megtalálása ugyanúgy kulcsfontosságú, mint a terápiás munkában.

Fontos számomra a fejlődés. Ugyanakkor újra és újra rá kellett jönnöm: néha a haladás kulcsa épp az, ha megállunk, körülnézünk, és elengedünk.

Ez számomra nem jött magától – sokáig görcsösen ragaszkodtam a kontrollhoz. A pihenés luxusnak tűnt, és gyakran nem tudtam értékelni azt, amit már elértem. Inkább a hibát kerestem, mint a sikert.

Ez a hozzáállás nehézzé tette, hogy igazán megéljem a saját eredményeimet. Sportolóként azonban rengeteget tanultam magamról. Vízilabdázóként néha világmegváltó tervekkel ugrottam medencébe, máskor pedig elveszve éreztem magam. Itt tanultam meg, milyen fontos az érzelmeink kezelése, hogy valóban jelen tudjunk lenni a számunkra fontos helyzetekben.

A vízilabda után a Brazil Jiu-Jitsu világa ragadott magával – azóta is hű társam. Számomra ez nemcsak testmozgás, hanem egy bölcs tanácsadó is: fegyelmet, tiszteletet és alázatot tanít. Úgy érzem ez a sport már életem végéig velem marad.

Gacs Gergő

Megtapasztaltam azt is milyen kliensként a másik székben ülni. Ebben az időszakban szembe kellett nézzek a belső szabotőrömmel és jobban megismerni ki az, aki folyton azt súgja: “nem vagy elég jó”.

Az önismereti folyamat során megtanultam, hogy a negatív gondolatok beengedése nem gyengeség, hanem kulcs az önazonossághoz. Ahelyett, hogy küzdenék velük, igyekszem teret adni nekik – figyelni rájuk, megérteni őket.

Ma már a döntéseimet nem ezek a negatív élmények, hanem a belső értékeim mentén igyekszem meghozni. Ebben támogat a tudatos jelenlét gyakorlása, a légzés, a sport és a barátaim, családom. Hiszek abban, hogy utunkon velünk szembejövő nehézségek, kérdések épp úgy részei a gyógyulásnak, mint a válaszok és a megoldások. És ha van valami, amit ebből a saját történetből tovább tudok adni az az, hogy ott van belül az erőforrás, amit keresünk és ezt nem egyedül kell megtalálni.

Szakemberként

A magánéletem és sportolói múltam során legyőzött nehézségek motiválnak arra, hogy segítsek azokon, akik szeretnének változtatni. Hiszem, hogy ez az erő mindenkiben ott van.

A saját terápiás folyamatom során megtanultam hatékonyabban szabályozni az érzelmeimet, és felismerni azokat a belső erőforrásokat, amelyek segítenek a szorongás kezelésében. Idővel azt is elsajátítottam, hogyan lehet a belső feszültségeket és energiákat tudatosan a megfelelő irányba terelni.

Fontos tapasztalat számomra, hogy a változás gyakran ott kezdődik, amikor megállunk és kilépünk a gondolati körökből, visszatérünk a testünkhöz, a jelen pillanathoz, és valóban kapcsolódunk önmagunkhoz. Ez az a tér, ahol a megértés és az önelfogadás is el tud kezdődni.

A sportpszichológiai munka mellett egyéni életvezetési és magánéleti elakadások feldolgozásában is támogatom a klienseimet. Alapvetően kognitív viselkedésterápiás szemléletben dolgozom, de munkám során integratívan alkalmazok többféle módszert.

Eszköztáramban fontos szerepet kapnak a tudatos jelenlét (mindfulness) alapú technikák, a testérzékelés fejlesztése, valamint a légzés tudatosítása, amelyet belső iránytűként használhatunk. Emellett olyan gyakorlatokat is alkalmazok, amelyek az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) szemléletéből merítenek – ezek segítenek tudatosítani a belső párbeszédeinket, és támogatják a változáshoz szükséges új nézőpontok kialakítását. Úgy gondolom, fontos felismernünk, hogyan értelmezzük a körülöttünk zajló eseményeket, és ezek hogyan hatnak ránk belül.

Sokszor nem a valóságot látjuk, hanem egy torzított képet – ezek gondolkodási hibák, úgynevezett kognitív torzítások. Ha ezeket megismerjük és észrevesszük, amikor működésbe lépnek, akkor nem sodródunk velük, hanem tudatosabban, saját értékeink mentén hozhatunk döntéseket – nem csupán az automatikus gondolataink és érzéseink mentén.

Az elmúlt években számos klienssel dolgoztam együtt – sportolók és magánemberek is megtapasztalhatták, hogy a nehézségek mögött fejlődési lehetőség rejtőzik. Hiszem, hogy minden változás az első lépéssel kezdődik – legyen az egy belső felismerés, egy döntés, vagy akár egy beszélgetés.

Szeretettel várom azokat a fiatal felnőtteket és felnőtteket, akik életvezetési nehézségeikben keresnek támogatást, szeretnék mélyebben megérteni önmagukat, tudatosabban jelen lenni a mindennapokban, csökkenteni szorongásaikat, és nyitottak a belső erőforrásaik fejlesztésére.

Sportpszichológusi folyamatra emellett olyan kamasz és felnőtt sportolókat is szívesen várok, akik szeretnének mentálisan erősödni, teljesítményükön javítani, egy fontos versenyre vagy szezonra felkészülni, megtanulni kezelni a sporttal járó kihívásokat, szorongást csökkenteni, vagy feléleszteni újból a sport szeretetét. A sport nem csak a teljesítménynek, hanem az örömnek és az élvezetnek is a tere. Ha az öröm és élvezet elvész, a fejlődés és az eredmény is elmarad. Ha úgy érzi elakadt a magánéletében vagy a sport nehézségeivel való küzdelem során, várom szeretettel. Keressen bizalommal és találjuk meg együtt mi az, ami segíteni tud az Úton!

Szakterületeim

  • sportpszichológiai konzultáció

  • indulatkezelés, agresszió, konfliktuskezelés

  • szorongás

  • stresszkezelés

  • énhatárok tartása

  • önbizalom növelése

  • teljesítménykényszer, teljesítményszorongás

  • tudatos jelenlét (mindfulness)

  • motiváció növelése

  • életvezetési kérdések, döntéshelyzetek


Amiben segítek

Sajnos az én naptáram betelt

Használd az alábbi lehetőségeket, hogy megoldást találjunk.

Iratkozz fel várólistára

Ez esetben türelmedet kérjük, 3-6 héten belül keresni fogunk.

Iratkozz fel várólistára

Ez esetben türelmedet kérjük, 3-6 héten belül keresni fogunk.

Iratkozz fel várólistára

Ez esetben türelmedet kérjük, 3-6 héten belül keresni fogunk.

Lépjünk kapcsolatba

2-3 napon belül felhívunk, hogy keressünk közösen megoldást.

Lépjünk kapcsolatba

2-3 napon belül felhívunk, hogy keressünk közösen megoldást.

Lépjünk kapcsolatba

2-3 napon belül felhívunk, hogy keressünk közösen megoldást.

Válassz másik pszichológust

Ismerd meg csapatunkat, bármely kollégánkat jó szívvel ajánljuk.

Válassz másik pszichológust

Ismerd meg csapatunkat, bármely kollégánkat jó szívvel ajánljuk.

Válassz másik pszichológust

Ismerd meg csapatunkat, bármely kollégánkat jó szívvel ajánljuk.