Honti Barnabás

A tudattalan olyan, mint az iránytű, nem mondja meg, mit kell tennünk. Ha nem tudjuk olvasni az iránytűt, ha nem igazodunk el rajta, nem tud segíteni nekünk.

Ismerj meg

Időpontjaim

1094 Budapest, Ferenc krt. 15.

Magyar

Személyesen

Online

ELTE MA • Okleveles pszichológus tanácsadás- és iskolapszichológia specializáción

Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület • Személyközpontú tanácsadó (folyamatban)

Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület • Sajátélményű önismereti csoport

Magánemberként

Szerencsésnek tartom magam, mert édesanyám támogatásával anno egy olyan középiskolába kerülhettem, ahol teret kaptam arra, hogy valóban felfedezhessem önmagam. Nemcsak a tanulásról szólt ez az időszak, hanem arról is, hogy fokozatosan rátaláljak arra, mi érdekel, mi mozgat belülről, és mi az, amiben fejlődni szeretnék.

Itt vált világossá számomra az is, hogy milyen meghatározó szerepük van a szülőknek a fiatalok életében – és hogy az önismereti munka nem valami később elkezdhető, távoli cél, hanem egy folyamat, amit érdemes már egészen fiatalon elindítani.

Sokáig úgy gondoltam, hogy történelemmel szeretnék foglalkozni, de egy külföldi továbbtanulásra felkészítő program során találkoztam egy sportpszichológussal. Akkoriban aktívan sportoltam, és valami mélyen megérintett abban, ahogyan ő az emberekhez közeledett.

Abban a pillanatban valami elmozdult bennem – mintha minden darab a helyére került volna. Onnantól kezdve a pszichológia lett az utam, és ez az elköteleződés azóta is tart.

Nem tudok egyetlen sorsfordító pillanatot kiemelni – sok apró, de jelentős élmény formált azzá, aki ma vagyok. Például egy konfliktus a matektanárommal odáig vezetett, hogy először kerültem kapcsolatba pszichológussal. Megjelentek nálam depresszív tünetek, és nehéz volt megbirkózni mindazzal, ami bennem zajlott. De ez a találkozás sorsszerűnek bizonyult: először tapasztaltam meg, hogy mennyi mindent jelenthet egy kapcsolódás, hogy mekkora ereje van a kimondott szónak – és annak, ha valaki valóban figyel ránk.

A későbbi éveim sem voltak mindig könnyűek. A külföldi tanulmányok új kultúrákat, de újfajta lelki nehézségeket is hoztak. A hazatérés sem volt zökkenőmentes – újra kellett tanulni a családi dinamikákat, és ez sok belső konfliktust is felszínre hozott.

Mindez rengeteg tanulással járt, legfőképp önmagamról. Mélyebben kezdtem érteni és érezni olyan témákat, mint a szorongás, a pánik, a veszteségek, a kapcsolati nehézségek – és azt, hogyan lehet ezekhez közelebb kerülni segítőként, együttérzéssel, de nem elveszve a másik fájdalmában.

Hiszem, hogy minden emberben ott van az erőforrás, ami segíti átlendülni az élet kihívásain – csak néha idő és bizalom kell ahhoz, hogy ez felszínre kerülhessen. Hogy meglássuk: kik vagyunk, mire vágyunk, és merre szeretnénk haladni.

Szakemberként

Pszichológusként leginkább a 10 és 30 év közötti korosztállyal dolgozom szívesen – velük érzem a legerősebb kapcsolódást.

Könnyen megtalálom a hangot a fiatalokkal, ami nemcsak a közvetlen stílusomnak, hanem annak is köszönhető, hogy aktívan jelen vagyok a világukban: értem a nyelvüket, követem az őket foglalkoztató trendeket, és nem riadok vissza az őszinte, akár szókimondó kommunikációtól sem.

Szakmai szemléletem alapját a Rogersi személyközpontú megközelítés adja, melynek alappillérei az empátia, a feltétel nélküli elfogadás és a hiteles jelenlét. Hiszek abban, hogy egy biztonságos, elfogadó közegben mindenki képes a saját ritmusában haladni az önismeret és a változás felé. Munkám során gyakran ötvözöm ezt a szemléletet a kognitív viselkedésterápia (CBT) eszközeivel, különösen akkor, ha konkrétabb célok – például a szorongás vagy pánik csökkentése – kerülnek fókuszba. Ez a strukturáltabb módszer lehetőséget ad a negatív gondolkodási sémák felismerésére és átdolgozására.

Fontosnak tartom, hogy a hozzám fordulók egy olyan térben legyenek jelen, ahol önazonosan megszólalhatnak – akár a saját nyelvükön, akár a saját tempójukban. Gyermekek és serdülők esetében gyakran alkalmazok játékos vagy vizuális eszközöket, például metaforákat, példákat vagy illusztrációkat, de elsődlegesen a verbális kommunikációra építek.

A visszajelzések és a tapasztalatok alapján úgy érzem, hogy a koromból és személyiségemből fakadó hiteles jelenlét segíti a kapcsolódást. Sok fiatal úgy fogalmaz, hogy „nem vagyok se tanár, se szülő” – ez a köztes, mégis stabil szerep lehetővé teszi, hogy bizalommal forduljanak hozzám, és felszabadultabb legyen a közös munka.

Eddigi szakmai pályámon törekedtem arra, hogy minél szélesebb körű tapasztalatot szerezzek különböző pszichológiai területeken, különösen a gyermekek, kamaszok és fiatal felnőttek mentális egészségének támogatásában.

A Tabuk Villája rendelő mellett iskolapszichológusként is dolgozom, így nap mint nap lehetőségem van arra, hogy közvetlenül segítsem a diákokat tanulási nehézségek, szorongásos tünetek, stresszkezelési kihívások vagy éppen szociális konfliktusok esetén.

Hiszem, hogy a pszichológiai munka legnagyobb ereje a valódi kapcsolódásban rejlik – abban a térben, ahol egy fiatal végre úgy érezheti: van, aki igazán meghallja.