Marián Dávid
"Nem az a dicsőség, hogy soha nem esünk el, hanem az, hogy mindig felkelünk, valahányszor elesünk." /Konfuciusz/
1111 Budapest, Egry József u. 17.
Magyar, Angol
Személyesen
ELTE - TE • Sportpszichológiai szakpszichológus
ELTE MA • Okleveles pszichológus
Magánemberként
A sport, a versenyzés gyerekkorom óta nagyon fontos része az életemnek. Az ifi sportolóként elkezdett futballt a lábaim miatt már abba kellett hagynom, de igyekszem heti háromszor eljutni kosárlabdázni.
Szeretem megmérettetni és ezáltal is tanulásra, fejlődésre sarkalni magam, ami az évek során a csapatsportok mellett jelentett sakkot, e-sportot és egyéb szellemi megmérettetéseket is.
Szeretem a természetet, a túrázást és az állatokat, akár vadon, akár a ház mellett. A mindennapokban is tapasztalhatom a kutyánknak köszönhetően, hogy az állatok milyen jól visszatükrözik a belső állapotainkat.
Magánemberként mindig is érdekelt, hogyan lehet a nehézségekből erőt meríteni, és hogyan tudunk önmagunk legjobb verziójává válni – akár a sportban, akár a mindennapokban.
Általánosan hiszek abban, hogy a gyakran szélsőségek között mozgó világunkban különösen fontos az egyensúlyi helyzetek megtalálása. Tehát a jó teljesítmény mellett ugyanúgy fontos nekem az egyensúly a munka, a sport és a magánélet között.
Saját tapasztalataim révén is tudom, mennyire fontos a mentális egészség ápolása, hogy ezt az egyensúlyi állapotot el tudjuk érni. Különösen igaz ez, amióta a feleségemmel a kutyánk mellett a gyermekünket is van szerencsénk nevelni.
Hiszek abban, hogy az élet legnagyobb kihívásai egyben a legnagyobb fejlődési lehetőségeket is rejtik magukban. Emellett hiszek a folyamatos tanulásban, fejlődésben is - sőt, azt gondolom, hogy pszichológusként ez kötelesség.
Szakemberként
Pályafutásom során megtapasztaltam, hogy a pszichológiai jóllét nem csupán a problémák hiányát jelenti, hanem azt a képességet, hogy képesek legyünk rugalmasan reagálni a kihívásokra, és megtalálni az egyensúlyt az élet különböző területei között.
A pszichológus végzettségemet több mint 12 éve HR területen is kamatoztatom. Dolgoztam kiválasztásra fókuszálva, az utóbbi 6-7 évben pedig HR vezetőként IT cégekben. Életem ezen részén is az vezérelt és motivált, mint a pszichológusi sapkámban, hogy hozzásegítem a kollégákat a bennük rejlő potenciál eléréséhez.
Munkám során törekszem arra, hogy biztonságos, támogató környezetet teremtsek, amely lehetővé teszi a nyílt párbeszédet és az őszinte önvizsgálatot. Ez a légkör teszi lehetővé, hogy klienseim megerősödve, új készségekkel és mélyebb önismerettel távozzanak a folyamat végén.
A HR területen szerzett tapasztalataim révén különösen jól értem a munkahelyi dinamikákat és azt, hogyan hatnak ezek az egyén teljesítményére és közérzetére. Ez tesz különösen alkalmassá arra, hogy segítsek a szakmai életben felmerülő kihívások kezelésében, legyen szó akár stresszkezelésről, csapatdinamikáról vagy vezetői kihívásokról.
Szenvedélyesen foglalkozom a sportpszichológiával, hiszen a sportban a mentális felkészülés gyakran az a láthatatlan többlet, ami megkülönbözteti a jó teljesítményt a kivételestől. Mára már talán - szerencsére - közhely, de tényleg minden fejben dől el.
Hazai és nemzetközi példákra támaszkodva segítek a sportolóknak abban, hogy felismerjék és kiküszöböljék a mentális akadályokat, fokozzák motivációjukat, és megtegyék azokat a kritikus utolsó lépéseket, amelyek a sikerhez vezetnek. A sportpszichológiai módszereket pedig kölcsönös nyitottság esetén nagyon szívesen hozom át nem sportolókkal való munkába is. Ilyen több területen is hasznos módszer lehet például az autogén tréning relaxációs technika is, amit a szakpszichológusi tanulmányaim során alaposan elsajátítottam és azóta magam is eredményesen használom.
Személyes érintettségből fakadóan a sport szakpszichológusi szakdolgozatom a sport, az ADHD, a hiperfókusz és a csúcsteljesítmény kapcsolatairól írtam. Ezen témák együtt, vagy külön-külön is rendkívül érdekesek számomra.
A kompetenciáim mentén nagyon szívesen foglalkozom a kérdéssel és segítek felnőttkori ADHD-ben érintetteknek az életvitelüket segítő technikák és módszerek elsajátításában.
Szakterületeim
ADHD specifikus támogatás
Önismeret fejlesztése és motiváló célok kitűzése
Önbizalom növelése és az önértékelés javítása
Asszertív kommunikáció fejlesztése
Stressz és szorongás kezelése
Relaxációs és légzéstechnikák elsajátítása az ideális mentális állapot eléréséhez
Mentáltréning és teljesítményfokozó technikák
Egyénre szabott, napi szintű mentális edzésterv kidolgozása
Munkahelyi stressz és kiégés kezelése
Vezetői készségek fejlesztése, döntéshozatal támogatása
Amiben segítek
Sajnos az én naptáram betelt
Használd az alábbi lehetőségeket, hogy megoldást találjunk.