Gyarmathy Dorottya

Az emberi lélek működése mindig is mélyen foglalkoztatott. Hogy mitől leszünk azok, akik vagyunk. Hogy hogyan formál bennünket a múlt, és hogyan lehet mindebből erőt kovácsolni – nem hibát keresni, hanem értelmet találni.

Az önismeret számomra ma már egyfajta otthonosságot jelent önmagamban. De tudom, hogy ez nem mindig volt így. Voltak időszakok, amikor fájdalmas volt szembenézni azokkal a részeimmel, amiket sokáig takargattam – és nem volt könnyű elfogadni, hogy ezek is hozzám tartoznak. Ma már hiszem, hogy épp ezek adnak mélységet a kapcsolódásainkhoz.

Tanítóként kezdtem, majd anyává válva a fejlődéslélektan, a gyerekek világa, a családi működések egyre közelebb kerültek hozzám. Nap mint nap láttam, milyen nehézségekkel küzdenek a szülők, és milyen kevés biztonságos tér van arra, hogy kérdéseket lehessen feltenni. Ez indított el a pszichológia felé, ahol új eszközökkel, de ugyanazzal a szándékkal vagyok jelen: segíteni, megérteni, megtartani.

A természet, a rajzolás, a zene és az állatok régóta részei az életemnek – ugyanúgy, mint a családom, a barátaim, és azok a csendes délutánok, amikor csak beszélgetünk, nevetünk, vagy együtt vagyunk. Ezek a pillanatok adnak nekem erőt.

Tudom, milyen sokat számít, ha az ember jókor, jó helyen kap segítséget. Ezért minden hozzám forduló történetét mély tisztelettel és komolyan fogadom. Hiszem, hogy van út a változáshoz – és ha valaki kész rálépni, nem kell egyedül végigmennie rajta.