Pödör Dávid

A kamaszkorom, másokéhoz hasonlóan nem volt egyszerű időszak. Az általános szorongást és identitáskeresést tovább nehezítette szüleim válása.

Érzéseimről és gondolataimról nehezen tudtam beszélni, ezért elsősorban a videojátékok világában igyekeztem elfojtani őket.

Ez csak azt eredményezte, hogy egyre nehezebben tudtam megküzdeni a valós kihívásokkal. Ebből fakadt az, hogy egyre gyakoribbá váltak a késéseim az iskolából, a motiválatlanság és a teendőim halogatása. Akkoriban a környezetem is és én is lustaságnak tartottam ezt, ma már azonban látom, hogy ez egyáltalán nem így volt.

Az egyre nehezedő helyzet megoldása érdekében édesanyám segítségével pszichoterapeutát kerestünk. Akkoriban még fogalmam sem volt, hogy mire számítsak és milyen elvárásaim legyenek, azonban hamar bebizonyosodott, hogy az ülések rengeteget segítettek rajtam.

Lassan letisztult, hogy mi zajlott bennem és azt is megértettem, hogy miért.

Magával ragadott a terápia légköre, lenyűgözött, hogy mennyit tud segíteni egy szakember a tudásával és az őszinte figyelmével. Egyik ülésen a terapeutám utalást tett arra, hogy szerinte alkalmas lennék erre a pályára – ez segített meghozni azt a döntést, hogy ezt a hivatást válasszam.

Az informatika régen kizárólag menekülő utat jelentett számomra, ma már inkább hobbit és érdeklődési területet jelent. A tudás elmélyítése érdekében mérnökinformatikus képzést kezdtem el a közelmúltban.

Szabadidőmet a digitális téren kívül is szeretem eltölteni. A séta, illetve a túrázás, különösképpen a hegyekben mindig segít rendet tenni a fejemben. Itthoni tevékenységként a főzést szeretem a legjobban, mert megtalálható benne minden olyan elem, ami kicsit ki tud szakítani a mindennapok rohanásából.

Mindemellett rengeteg időt töltök a mentett, traumatizált kutyámmal, aki nem csak társ, hanem folyamatos emlékeztető arra, hogy a fejlődés sokszor apró lépésekből áll.