Bíró Tamara pszichológus
Bíró Tamara pszichológus
Bíró Tamara pszichológus

Bíró Tamara

"Az elbeszélés és a meghallgatás gyógyulást hoz magával."

Budapest IX. Ferenc krt. 15.

ELTE MA • Okleveles pszichológus klinikai és egészségpszichológia szakirányon

magyar, angol

személyes

Magánemberként

Személyes utam során megtanultam, hogy az önmagunkkal való szembenézés és a fejlődés egy folyamatos tanulási folyamat.

Már egészen fiatal korom óta azt éreztem, hogy néha nehezebben élek meg bizonyos helyzeteket és több erőfeszítésbe telik, hogy elégedett legyek az életemmel. A felismerés azonban nem elég, ha nem változtatsz azokon a dolgokon, amik valójában zavarnak. Volt olyan időszak, amikor az életem szinte minden területe megváltozott, és az egyetlen megszokott dolog én magam maradtam, akit nem tartottam elégnek az adott feladathoz. Kénytelen voltam felfedezni azon hiányosságaimat, amik megakadályoztak abban, hogy képes legyek a napjaimat, illetve emberi kapcsolataimat azok teljességében megélni. Meg kellett tanulnom, hogy a legfontosabb emberi kapcsolatunk önmagunkkal van, és amíg ez a kapcsolat nem a lehető legszeretetteljesebb, addig az életünk többi területe sem lehet teljesen kielégítő. Büszke vagyok, amiért sikerült az önismeret felé fordulnom ebben az időszakban.

Mára egy átlagos felnőtt nő életét élhetem, aki igyekszik az élet minden területén a tőle telhető legjobban teljesíteni. Szabadidőmben szívesen sportolok, kedvenc mozgásformám a reformer pilates. A sport rendkívül sokat segít a pozitív mentális állapotom megtartásában és az önmagammal való kapcsolódásomban. Tudtad, hogy a depresszió bizonyos formáinak kiegészítő kezelésében is aktívan használják a sportot, mint eszközt? A fizikai aktivitás serkenti a boldogsághormonok, például az endorfinok, a dopamin és a szerotonin termelését. Szóval, ha Te is szeretnéd természetes módon növelni a boldogsághormonjaidat a hétköznapjaidban, tudod, mit kell tenned! ☺️


Pszichológusként

Szakmai életemben különösen érdekel a mentális és a testi egészség közötti kapcsolat, hiszen saját magam is megtapasztalhattam eme egység megbomlásának következményeit. A klinikai és egészségpszichológia szakirány a pszichológia egyik legérdekesebb és legösszetettebb ága, mivel a lelki egészség mellett a testi egészség és a kettő közötti kapcsolat is nagy hangsúlyt kap benne.

Ez a terület az emberek pszichológiai problémáinak felderítésére, kezelésére, valamint az egészséges életmód és a betegségek megelőzésének támogatására specializálódott. Egyik fő érdeklődési irányom, az étkezési nehézségek témaköre éppen ezért kapcsolódik szorosan a klinikai pszichológiához. Ezek a problémák gyakran mind a mentális, mind a fizikai egészség szempontjából kihívást jelentenek, hiszen az étkezési zavarok (pl. anorexia, bulimia, falászavar) olyan pszichológiai eredetű problémák, amelyek komplex módon befolyásolják a test működését és az egészséget.

Azonban az említett diagnosztizálható zavarokon kívül olyan étkezési nehézségek is rontják az életminőségünket, amelyek nem rendelkeznek hivatalos diagnosztikai kerettel, mégis óriási befolyással vannak önbecsülésünkre, énképünkre, baráti találkozóinkra, családi- és párkapcsolatainkra, tehát összességében a mindennapjainkra. Egy ilyen étkezési zavart kutattam a diplomamunkám megírása során: az ortorexia egy viszonylag új és kevésbé ismert étkezési szokás, amely az egészséges étkezés iránti megszállottságot jelenti. Bár az egészséges táplálkozásra való törekvés önmagában pozitív lehet, ortorexiában az egyén szélsőségesen fókuszál a "tiszta", "egészséges" ételek fogyasztására, és ez a megszállottság negatívan befolyásolja az életminőségét. A viselkedési minta gyökeréhez egyfajta közös, analitikus, elemzői munka során juthatunk el – annyit elárulhatok, egészen biztosan nem az egészség szeretete áll mindennek a hátterében.

Az étkezési nehézségek témaköre mellett kiemelten érdekelnek a negatív hangulati állapotok, a levertség, az érzelmi élet nehézségei és a feszültség csökkentésének képtelensége. Az említett problémák gyakran a rossz önértékelés és negatív énkép hozományaként jelentkeznek, amellyel kapcsolatban nagyon sokat segíthet az önismeret fejlesztése.

A klinikai pszichológia holisztikus szemléletet képvisel, tehát az ülések során segítek Neked megérteni, hogy a pszichológiai faktorok hogyan befolyásolják a fizikai egészséget és fordítva, például stressz, szorongás, és különféle negatív érzelmi, hangulati állapotok esetén. Hiszek abban, hogy a pszichológiai támogatás jelentős változást hozhat életed egészében, és motiváló számomra az a gondolat, hogy segíthetek Neked elérni egy kiegyensúlyozott, egészséges életet.


Szakterületeim

• Önismeret • Önbizalomhiány • Általános mentális jóllét • Étkezési nehézségek, káros étkezési szokások • Levertség, negatív érzelmi állapotok • Életvezetési elakadások • Élethelyzet változással járó nehézségek • Kapunyitási pánik, életútkeresés • Stresszel, feszültséggel való megküzdés

Ismerj meg

Foglalj időpontot

Nézd át a naptárunkat és keress egy számodra megfelelő időpontot. A megbeszélés történhet online vagy akár személyesen is a pszichológiai központunkban (IX.ker. Ferenc körút 15. 2.em. 17-es ajtó), Te választhatsz.

Amennyiben nem találsz megfelelő időpontot, kérlek vedd vedd fel velünk a kapcsolatot és visszahívunk.

Lemondás esetén kérlek min. 24 órával előre jelezd a foglalás törlésével, hogy mégsem alkalmas számodra az időpont (ez esetben megkeresünk és ha szeretnéd, egyeztetünk számodra megfelelő időpontot).